„Valójában a történelem nem retrospektív, a múltba visszatekintő kíváncsiság csupán, hanem hatalmas erkölcsi erő melynek, ha ismerete és szeretete a lelkekből kivész, akkor a nemzet olyan, mint az emlékezőtehetségét vesztett ember, aki nem okul, hanem oktalanul rohan a veszedelmekbe, a vesztébe.” Klebelsberg Kuno, 1920
2018 októberében a 20. századi magyar történelmet kutató nemzeti-polgári-konzervatív történészek egy, a Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására (VIKEK) egyesület által a Károlyi-puccs századik évfordulója kapcsán tartott szegedi konferenciájuk végén arra a következtetésre jutottak, hogy a trianoni békediktátum közelgő centenáriuma alkalmából el kell mesélniük a patrióta tábor narratíváját arról, hogy miként született meg a békeszerződés: kánonképzési célból meg kell alkotniuk Trianon történetének nemzeti-polgári-konzervatív szintézisét.
Ezt az elméleti álláspontot gyakorlati cselekedetek követték, és útjára indult a „Trianoni békediktátum története hét kötetben” című nagyívű sorozat, melynek első kötete 2019. június 4-én jelent meg.
Az azóta eltelt hét évben az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén működő egyetemeken – a prágai Károly Egyetemtől a kolozsvári Sapientiáig – oktató, kutató 60–70 történészkolléga dolgozott a sorozat egymást követő kötetein. Közben kiderült, hogy oly nagy mennyiségű új kutatási anyagot – számszerűen 13,5 millió karakter – írtak meg a nemzeti-polgári-konzervatív történészek, hogy azok közlése szétfeszítette „a hétkötetes” terjedelmi kereteit, így a sorozat napjainkra tizennégy kötetre duzzadt az alábbi módon:
2026. április 11-ig az alábbi kötetek jelentek meg:
I. kötet: Trianon Nagy Háború alatti előzményei, az Osztrák–Magyar Monarchia bukása 1914–1918. Szeged, 2019.
II/1. kötet: A katonai megszállástól a magyar békedelegáció elutazásáig 1918–1920. A Magyar Királyság szétzúzása és megszállása. Szeged, 2024.
II/2. kötet: A katonai megszállástól a magyar békedelegáció elutazásáig 1918–1920. A párizsi békekonferencia és Magyarország. Szeged, 2021.
III. kötet: Apponyi beszédétől a Határmegállapító Bizottságok munkájának befejezéséig. Szeged, 2021.
IV.kötet: Térképek a trianoni békediktátum történetéhez. Szeged, 2020.
V. kötet: Párhuzamos Trianonok, a Párizs környéki békék. Versailles, Saint-Germain, Neuilly, Sèvres, Lausanne és a versailles-i békerendszerhez kapcsolódó további szerződések. Szeged, 2023.
VI/1. kötet: (készül) Pályaképek – félezer életrajz a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez 1: magyar államfők, kormányfők, kormánytagok és a békedelegáció tagjai
VI/2. kötet: Pályaképek – félezer életrajz a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez 2: politikusok, nemzetiségi vezetők és a lokális Trianonok főszereplői. Szeged 2025.
VI/3. kötet: (készül) Pályaképek – félezer életrajz a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez 3: külföldi politikusok.
VII/1. kötet: Katonai karrierek – félezer életrajz a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez 4: magyar katonák. Budapest, 2026.
VII/2. kötet: Katonai karrierek – félezer életrajz a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez 5: külföldi katonák Budapest, 2026.
VIII. kötet: (készül) Trianon következményei.
IX. kötet (készül) Kronológia: 1 000 dátum a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez.
X. kötet (készül) Bibliográfia 5 000 szakirodalmi tétel a trianoni békediktátum megszületésének történetéhez.
Szeged, 2026. április 11. Gulyás László, a sorozat szerkesztője





